2019. november 24., vasárnap

Gyökérkenyér

A gyökérkenyér a világ egyik legnagyobb találmánya! Ugyanis minimális munkával zsebelhetjük be az elismerések tömkelegét. Egy fontos kitétel van csupán: előrelátónak kell lennünk. Ugyanis a kelesztési idő itt messze meghaladja a megszokottat, de cserébe nekünk nem sok dolgunk van, ráadásul üríthetjük a hűtőt és a kamrát, a "töltelék" tekintetében ugyanis csak a fantáziánk szab határt.
Nálunk ezidőtájt ez a a leggyakrabban készülő kenyérféle: pepperonival, feta sajttal, olívabogyóval, pesztóval, chilivel stb.




Hozzávalók:
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
40 dkg finomliszt
400 ml víz
3 g porélesztő 12 g só
+ amit szeretnénk beletenni

  1. A liszteket, a vizet, az élesztőt és a sót egy tálba tesszük, és jól elkeverjük. Lefedjük, és 10-12 órán keresztül a konyhapulton felejtjük.
  2. Egy gyúródeszkát alaposan belisztezünk, és a megkelt, buborékos tésztánkat ráborítjuk. Lisztes kézzel kb. 30*40 cm nagyságúra lapogatjuk, majd megszórjuk az ízlésünknek megfelelő ízesítőkkel, vagy egyszerűen így is hagyhatjuk.
  3. A tésztát kettévágjuk, végeit kissé behajtjuk, majd feltekerjük, akár a bejglit. Megcsavarjuk néhányszor és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük mindkettőt.
  4. Még egy órán keresztül hagyjuk kelni.
  5. A 220 fokra előmelegített sütőbe egy marék jégkockát hajítunk (ezt nem hagyhatjuk ki: a ropogós héj miatt nélkülözhetetlen lépés!). Beletesszük a sütőbe a kenyereket is, majd kb. 40-50 percig sütjük.


Káposztás

Zöldséges kenyér-próbálkozásaim egy újabb - szerintem jól sikerült - példánya. Meggyőződésem szerint a zöldséggel készülő kenyerek, amellett, hogy igazi változatosságot visznek eme mindennapi étel fogyasztásába, egészségesebbek, mint a hagyományos pajtásaik. Nő ugyanis a kenyér rosttartalma és csökken a szénhidrát (kis szerencsével némi ásványi anyag és vitamin is marad benne). Ez csak jó lehet, nem?




Hozzávalók:

40 dkg fehérliszt
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
2 dkg búzacsíra
40 dkg párolt káposzta
2,5 dkg só
3,5 dkg élesztő
20 dkg víz



  1. A liszteket összekeverjük a búzacsírával és a sóval. Közepébe egy kis mélyedést készítünk, és beleöntjük a langyos vizet, majd belemorzsoljuk az élesztőt.
  2. Ha látjuk, hogy dolgozik már az élesztő: vagyis buborékolni kezd a víz, hozzáadhatjuk a párolt káposztát is. Elsőre úgy tűnhet, hogy kevés a folyadék, de ne feledkezzünk meg a káposzta víztartalmáról. Hamarosan látni fogjuk, hogy egyáltalán nem száraz a tészta. Jól kidolgozzuk a tésztát, majd kelni hagyjuk. 
  3. 40-50 perc elteltével  a sütőt 250 fokra előmelegítjük. A tésztát egy tepsire helyezzük, formázzuk, bevágjuk.
  4. Ha a sütő is felmelegedett, beletesszük a kenyérkénket, és 10 percig magas hőfokon, majd 180 fokra mérsékelve még kb. 20 percig sütjük.
  5. Rácsra téve hagyjuk hűlni, majd jó hangulatban elfogyasztjuk. 



2019. október 19., szombat

Egy tökéletes vasárnap reggel sajtos croissant-nal

Mennyire kell elvetemült házipéknek lenni ahhoz, hogy vasárnap reggel az ember a családját frissen sült croissant illatával ébressze? Elárulom, nem is olyan nagyon. Ugyanis a munkásabb részét előző este kell elvégezni, reggelre csak a tojással megkenés, sajtozás és sütés marad. Aztán már csak annyi a dolgunk, hogy elégedetten szemléljük, ahogy a család boldogan falja az isteni reggelit, és begyűjtjük az elismeréseket.




Hozzávalók:
1 dl tej
4 dkg élesztő
4 evőkanál méz
70 dkg finomliszt
3 dl joghurt
2 tojás
1 tk. só
2 evőkanál napraforgóolaj
25 dkg vaj

A tetejére:
1 tojás
10 dkg reszelt sajt




  1. Az élesztőt a langyos, mézzel elkevert tejben felfuttatjuk.
  2. A lisztet egy tálba szitáljuk, elvegyítjük a sóval. Hozzáadjuk a joghurtot, a tojásokat, az olajat valamint a felfuttatott élesztős tejet.
  3. A tésztát jól megdagasztjuk, aztán egy órán keresztül lefedve kelni hagyjuk.
  4. Miután megkelt, kissé átdögönyözzük, és 8 egyenlő részre osztjuk.
  5. Mind a nyolc részt egyforma méretű kerek lappá nyújtjuk. 
  6. A vaj 1/7 részét az első lapra reszeljük, erre tesszük a második lapot, majd újra vaj, és így tovább, míg a 8. lappal be nem fedjük. 
  7. Az egészet együtt egy kb. 50 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk. melyet 16 egyenlő cikkre vágunk. A cikkeket a körcikk közepén 3-4 cm-re bevágjuk, és innen haladva feltekerjük, kiflivé formázzuk.
  8. A croissant-okat egymástól tisztes távolságban tepsire ültetjük, folpackal lefedjük, és éjszakára a hűtőbe tesszük.
  9. Reggel a croissant-okat tojással lekenjük, sajttal bőséggel megpakoljuk, és hideg sütőbe toljuk. 160 fokon légkeverés mellett 20-25 percig sütjük.



2019. október 17., csütörtök

Ütős chilis

Mostanság a chili minden formában, színben és scoville-egységben nagy divat. Miért hagynánk ki pont a kenyérből? Egy kis teljes kiőrlésű liszt, némi chili és megint valami különlegesség kerül az asztalra.


Hozzávalók:
350 g finomliszt
150 g teljes kiőrlésű liszt
320 ml langyos víz
2 tk. só
2 tk. cukor
2 evőkanál vaj
3,5 dkg élesztő
2 db friss vagy 2-3 tk. szárított chilipaprika
2 evőkanál olaj
rizsliszt a szóráshoz




  1. A chilipaprikákat kimagozzuk, kis kockákra vágjuk és az olajon megpirítjuk. Félretesszük hűlni.
  2. A liszteket a sóval elvegyítjük, majd a közepébe mélyedést készítünk, amibe beleöntjük a langyos vizet. Beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg az élesztő felfut.
  3. Elkezdjük dagasztani és közben hozzáadjuk a vajat is. Mikor már majdnem kész a dagasztás, hozzáadjuk a kihűlt (!) chilipaprikát és az olajat, amiben sült. Hozzádagasztjuk, amíg szép, nem ragacsos tésztát kapunk.
  4. A tésztát letakarva 40 percig huzatmentes helyen kelesztjük.
  5. Ha megkelt, rizsliszttel vékonyan meghintett deszkára borítjuk, átdögönyözzük, ízlés szerint formázzuk, tepsire tesszük, bevágjuk. A sütőt 230 fokra előmelegítjük.
  6. 15 perc elteltével a kenyeret a sütőbe helyezzük, 15 percig sütjük. Majd a hőt 180 fokra mérsékeljük, és újabb negyed órát sütjük.
  7. Rácson hagyjuk kihűlni.

2019. augusztus 31., szombat

Habcsókos málnás csokis kalács

Ha két kedvencem, Borbás Marcsi és Limara összefutnak a konyhában, abból már rossz dolog nem sülhet ki. Mikor a tévében láttam ezt a receptet, eldöntöttem, hogy ha jön a málnaszezon, feltétlenül kipróbálom. Persze a málnaszezon lecsengett, a recept meg nem készült el. Így most hirtelen felindulásból fagyasztott málnából elkészítettem, és húúúúú, hát nagyon megérte...
Mivel az én sütőformám kisebb volt, mint Limaráé, így megfeleztem az adagot, és egy részét muffinsütőben készítettem el. Egyébként pedig mindenkinek javaslom, hogy nézze meg ezt a jó hangulatú sütögetést, így kell a konyhában élvezni minden mozzanatot a készítéstől a kóstolásig:

Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 evőkanál cukor
1 teáskanál só
2 tojássárgája
1 citrom héja
2 dl habtejszín
1 dl tej
2,5 dkg élesztő

A töltelékhez:
2 tojásfehérje
3 evőkanál cukor
csipet só
25 dkg málna
10 dkg étcsoki



  1. A langyos tejben az élesztőt 1 evőkanál cukorral felfuttatjuk.
  2. Egy tálban a lisztet a sóval, maradék cukorral elkeverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és a felfuttatott élesztőt. A tésztát összedolgozzuk, és szép simára dagasztjuk. Fél órára letakarva félretesszük kelni.
  3. A tojásfehérjét a cukorral és csipet sóval felverjük - ne legyen túl kemény, inkább kenhető.
  4. A megkelt tésztát vékonyan lisztezett deszkára borítjuk, kicsit megdögönyözzük, 3 mm vastagra nyújtjuk. Ha hasonlóképpen kis sütőformád van, mint nekem, előtte felezd el, egyik feléből lehet kalács, a másik része pedig sülhet muffin formában.
  5. A sütőformát papírral kibéleljük, kicsit ráhagyva - úgy hogy a segítségével ki lehessen emelni a formából sütés után a kalácsot.
  6. A kinyújtott tésztát a habbal megkenjük, majd megszórjuk málnával és apróra vágott csokival. Nekem fehércsoki volt csak itthon - azzal is nagyon finom lett!
  7. Feltekerjük, mint a bejglit, hat részbe vágjuk, és állítva belehelyezzük a sütőformába.
  8. 180-190 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.


2019. augusztus 29., csütörtök

Magos félbarna

Hosszúra nyúlt nyári szünet után újra itt...
Nagyon vágytam egy szakajtóra. Aztán kaptam egyet szülinapomra. (Köszi tesómék! 💓) De valahogy nem úgy sikerültek a kenyerek benne, ahogy én elképzeltem. Mígnem sikerült rövid konzultációt folytatnom egy pékkel a Bőköz fesztiválon (www.bokozfeszt.hu). Ő végre elárulta a titkot: ha rizsliszttel szórom meg a kenyeret, az nem veszi át annyira a nedvességet, és nem fog beleragadni! Juhúúúú! 




Hozzávalók:
35 dkg finomliszt
22 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
13 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
3 dkg élesztő
2 dkg só
3 dl víz
1 dl tejföl
ízlés szerint magok (pl. lengmag, szezámmag, tökmag, napraforgómag)
rizsliszt a szóráshoz.

A liszteket elkeverjük a sóval. A tálban mélyedést készítünk, ebbe öntjük a langyos vizet, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Várunk, amíg az élesztő elkezd dolgozni, és dagasztani kezdünk. Hozzáadagoljuk a tejfölt, és addig dagasztjuk, amíg sima felületű, ruganyos, nem ragadós tésztát kapunk. A végén hozzáadjuk a magokat, és beledagasztjuk azt is. Tálban letakarva megkelesztjük (most kánikula van, elég volt neki kb. 30 perc is.) Deszkára borítva újra megdögönyözzük, gombóccá formázzuk, majd rizsliszttel átsimogatjuk, és a szakajtóba vetjük. Újra megkelesztjük 20-30 perc alatt (mondom, most kánikula van 😉). A szakajtóból kiborítva bevágjuk. Ez alkalommal én a csillagforma mellett döntöttem.

A sütőt előmelegítjük a legmagasabb fokozatra (estemben 250 fok), addig hagyjuk még kelni a kenyérkénket, kb. 10-15 percig. A sütőbe téve 10 percig sütjük, majd a hőmérsékletet visszavesszük 190-200 fokra, és még 15 percig sütjük.




2019. május 25., szombat

Csalánpesztós kenyér

Egy ismerősöm mesélt arról, hogy Horvátországban csalános kenyérrel kínálták. Azóta motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ki kéne próbálni. Megpróbáltam receptet taláni hozzá, de még horvát nyelven sem jártam sikerrel, így kitaláltam egy sajátot! Hogy jó erőteljes zöld színe legyen a csalánt pesztóhoz hasonlóan készítettem el, és azt dagasztottam hozzá a kenyérhez. A fokhagyma pedig biztosította az ellenállhatatlan illetot és ízeket.



Hozzávalók:
A csalánpesztóhoz:
1 jó nagy marék csalánlevél száráról lecsipkedve
1 marék napraforgómag
4-5 gerezd fokhagyma
2 löttyintésnyi olívaolaj

A kenyérhez:
60 dkg liszt
23 dkg víz
3 dkg élesztő
3 dkg só
1 dl joghurt



  1. A pesztóhoz a csalánleveleket megmossuk, leszárítjuk. A fokhagymát megtisztítjuk. Valamennyi hozzávalót aprítgépbe tesszük, és finomra vágjuk.
  2. A lisztet tálba szitáljuk, a sóval elkeverjük. Közepébe mélyedést készítünk, ebbe tesszük a langyos vizet és belemorzsoljuk az élesztőt. Kicsit várunk, míg az élesztő elkezd dolgozni.
  3. Hozzáadjuk a pesztót és a joghurtot is, és a tésztát jól megdagasztjuk. Ha szükséges, vízzel vagy liszttel korrigálunk.
  4. Egy jó órát kelesztjük, majd cipót formázunk. A sütőt előmelegítjük, 15 percig pihentetjük a cipót, és bevágjuk.
  5. 10 percig 250 fokon, majd 15 percig 180 fokon sütjük.





2019. május 12., vasárnap

Paradicsomos-bazsalikomos kenyér

A héten vásároltam egy cserép friss bazsalikomot. Ahogy megcsapta az illata az orromat, tudtam, mi lesz a következő kenyér: a paradicsomos-bazsalikomos. Úgy is mondhatnám: a nyári szezont ezennel megnyitom. Nehéz jelzőket találni ennek a kenyérnek az aromájára, a bazsalikom és a paradicsom klasszikus együttese nem kíván semmi extrát: tegyünk rá egy szelet sajtot, vagy kenjük meg egy kis vajjal, ropgtassunk hozzá néhány koktélparadicsomot, töltsünk egy pohár rozét, és élvezzük az ízeket!

Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
200 g hámozott paradicsom
1 marék bazsalikom
500 g finomliszt
2 tk. só
1 tk. bors
35 g élesztő
kb. 150 g víz


A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, az olívaolajon megfonnyasztjuk. Rádobjuk a hámozott paradicsomot (lehet konzerv is, úgy egyszerűbb), néhány perc alatt puhára pároljuk. Hűlni hagyjuk.

Egy tálban összekeverjük a lisztet a sóval és a borssal, majd hozzáadjuk a kihűlt paradicsomos keveréket, az apróra vágott bazsalikomlevelet, belemorzsoljuk az élesztőt, és apránként adagoljuk a vizet. A paradicsom levesességétől függ, hogy mennyi vizet vesz fel, de a tészta egyébként is kicsit ragacsosabb, mint a szokásos. Letakarva kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük, majd kissé átdögönyözzük, és mivel lágy a tészta, jobb, ha formában sütjük. Ehhez én hengerszerűvé formáztam, amit enyhén megtekertem, majd kenyérformába tettem.

Amíg felmelegszik a sütő (kb. 15 perc) letakarva pihentetjük, majd 200 fokon 35 perc alatt sütjük.


2019. április 25., csütörtök

Hagymás kenyér

Néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Sima fehérkenyér apróra vágott hagymával. Brutál aromája van! Nem ez lett a legszebb kenyerem, de a hagymás kenyér a családban mindig nagy lelkesedést vált ki...



Hozzávalók:
70 dkg finomliszt
7 dkg búzacsíra
4 dl víz
4 dkg élesztő
2 közepes fej hagyma
4 dkg só

A lisztet a búzacsírával és a liszttel, valamint a sóval elkeverjük. Közepébe mélyedést készítünk, a langyos víz egy részét ebbe töltjük, és az élesztőt belemorzsoljuk. Ha kicsit beindul az élesztő, hozzáadjuk a hagymát, és gyúrjuk, dagasztjuk. Ha már kellemes, ruganyos masszát kaptunk, kb. 1 órán keresztül kelesztjük.

A sütőt 250 fokra előmelegítjük, közeben a tésztát megformázzuk. Ha már elég meleg a sütő, a tésztát bevágjuk, nedves kézzel átsimogatjuk. 250 fokon 10 percig, majd 200 fokon 20 percig sütjük, amíg jó ropogós nem lesz a héja.



2019. április 20., szombat

Húsvéti sós fonott kalács

Arra tippeltem, hogy lehet már vagy akár tíz éve is, hogy ez a kalács a sonka mellett a húsvét elmaradhatatlan kelléke. Aztán megnéztem: 2007-ben töltöttem fel először a netre, tehát több, mint tíz éves ez a  hagyomány. A recept azóta sem változott, csupán annyi, hogy azóta megtanultam a hatosfonást, és már így készítem, mert szebb így. Na meg a mennyiség. Két kamaszfiú mellett már nem próbálkozom fél adaggal. Szerintem az elmúlt több, mint egy évtized kellő bizonyíték arra, hogy a sonka mellé ennél jobb alternatíva a kenyérre nem is létezik! 
Az itt leírt adagból 2 db készült a képen látható kalácsból.



Hozzávalók:
1 kg finomliszt
6 dl tej (langyos)
1 csipet cukor
2.5 dkg élesztő
1 db tojás
2 kávéskanál só
1 ek sertészsír



  1. 1 kg lisztet kimérünk, 2 dl tejet meglangyosítunk.
  2. Csipetnyi cukorral, 2,5 dkg élesztővel és egy maréknyi liszttel kovászt készítünk, ezt fél órát kelesztjük.
  3. A maradék liszthez adjuk a tojást, annyi langyos tejet, hogy lágy tésztát kapjunk (kb. 4 dl), a sót és a zsírt, illetve hozzáöntjük a kovászt. A tésztát összegyúrjuk, majd jól megdagasztjuk, amíg jó kis ruganyos tésztát kapunk, ami már nem ragad. A dagasztás végeztével kb. 1 órán át kelesztjük. 
  4. Lisztezett gyúródeszkán átforgatjuk, megfelezzük, majd 6-6 részre osztjuk. Ezeket egyenként megsodorjuk, és kis kalácsokat fonunk belőlük. (Hatosfonás pl. itt
  5. Zsírozott tepsibe helyezzük, a tetejüket felvert tojással megkenjük, ízlés szerint sóval és őrölt köménnyel megszórjuk, egy kicsit még pihentetjük, majd előmelegített sütőben, 200 fokon aranysárgára sütjük.
Tipp: Ha nem húsvétra, hanem pl. esti borozgatáshoz készítjük, kínálhatjuk mártókával is: 2 púpos evőkanál liba- vagy kacsazsírt felolvasztunk, belekeverünk fél liter tejfölt, 2 kávéskanál sót és kevés őrölt borsot. Összeforraljuk, és a kisült kalácsokhoz kínáljuk.



2019. április 19., péntek

Medvehagymás-csalános fonott kalács

Húsvét tájékán a fonott kalács mindig népszerű. Volt még egy kis medvehagymám a hűtőben, így gondoltam, legyen medvehagymás. Aztán kiderült, hogy tényleg csak kevés medvehagyma volt, de a héten "megmentettem" a fűnyírás elől egy méretes csalánt az udvar közepéről, amiből ugyan kenyérrel akartam kísérletezni, de most kapóra jött. Így lett hát medvehagymás-csalános.

Dávid szerint bizarr dolog medvehagymás kalácsot gyöngyvirággal fotózni
Hozzávalók:
    30 dkg margarin
    1 csokor medvehagyma
    zsenge csalánlevelek ízlés szerint
    2.5 dl tej
    65 dkg finomliszt
    1 db tojás
    1 ek cukor
    5 dkg friss élesztő
    0.5 ek só
A tetejére
    1 db tojássárgája
    2 ek tej

    2 ek szezámmag

  1. A medvehagyma kivételével összeeresztjük a hozzávalókat, és rugalmas tésztát gyúrunk, aztán dagasztunk.
  2. Kétszeresére kelesztjük, majd elfelezzük, mindkét felet három-három részre osztjuk.
  3. A gombócokból inkább hosszabb és keskeny, egyforma méretű téglalapokat nyújtunk.
  4. A medvehagymát és a csalánt durvára vágjuk, elosztjuk, hogy minden téglalapra jusson, és a tésztára szórjuk, majd feltekerjük őket. Így kapunk 3 kis kígyót, ezeket már lehet fonni. A másik féllel ugyanígy járunk el. 
  5. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és hagyjuk pihenni, amíg kicsit megkel. Annyi idő bőven elég, amíg a sütő bemelegszik. 
  6. Egy tojás sárgáját és 1/2 dl tejet kikeverünk, lekenjük a kalácsot, megszórjuk szezámmaggal, és mehet a sütőbe.


2019. április 8., hétfő

Medvehagymás-túrós kenyér

Szerintem medvehagymás kenyér, Dávid szerint óriáspogácsa. Legyen. Akkor már kapott pogácsa dizájnt is! Na jó, lehet, hogy tényleg a medvehagymás túrós pogácsa ihlette - esküszöm, eljátszottam a gondolattal, hogy sajtot is tegyek bele (vagy a tetejére). De azért ez igazából kenyér, és igen jó fajta!

Figyelem! Medvehagymát csak megbízható forrásból! Sokáig nagyképűen én is azt mondtam, mikor szóbakerült, hogy milyen nagyon hasonlít egymásra a mérgező gyöngyvirág és a medvehagyma, hogy ugyan már! 
1. Nem is láttam még erdőben gyöngyvirágot. (De, azóta már igen!) 
2. Úgysem nőnek egy helyen. (De, láttam már olyan fotót, ahol egymás mellett éltek boldogan.) 
3. A gyöngyvirág később nő. (A kertünkben most épp mind a kettő van.) 
4. A medvehagymát felismerni a fokhagymaszagról. (Igen, és minden egyes levelet megszagolgatunk?)
Ma már azt mondom, hogy meg lehet őket különböztetni, nézzünk utána az ismertetőjegyeknek, és legyünk óvatosak. Jól nézzük meg, mit eszünk. Ha nem vagyunk benne biztosak, akkor vegyünk inkább boltban (sajnos a piac is necces néha).


Hozzávalók:
25 dkg túró
45 dkg finomliszt
25 dkg Graham liszt
4 dkg élesztő
30 dkg víz (kb.)
1 csokor medvehagyma
3 dkg só

A liszteket egy tálban a sóval elkeverjük, mélyedést készítünk a közepébe, és a langyos víz egy részét beleöntjük, belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg kicsit felfut, a megmosott medvehagymát apróra vágjuk (én fűszerollóval szoktam, azzal gyorsan megy és egyenletes, de késsel is hamar megvan).
Beletesszük a tálba a többi hozzávalót: a túrót és a medvehagymát és elkezdjük dagasztani. A vizet apránként adjuk hozzá: függ a medvehagyma illetve a túró nedvességétől, hogy mennyi víz kell bele pontosan, inkább apránként hozzáadva állítsuk be a ruganyos állagot. Ha szépen összeállt a tészta, langyos helyre tesszük kelni.



Ha megkelt (kb. 45 perc), megformázzuk, ízlésünknek megfelelően bevagdossuk. Bekapcsoljuk a sütőt a maximumra (250 fok), és negyed órát pihentetjük a kenyeret.
10 percig sütjük magas hőfokon, majd lejjebb vesszük 180 fokra és még kb. 15 percig sütjük, míg szépen megpirul. Rácsra tesszük kihűlni (ha kibírjuk).



2019. március 16., szombat

A tavasz biztos jele: Medvehagymás pogácsa

Csalhatatlan jele a tavasznak, amikor medvehagymaillat árasztja el az erdőt. Ilyenkor képtelenség ellenállni - de miért is tennénk, hiszen roppantul egészséges -, muszáj néhány marokkal szedni, hiszen fantasztikus dolgok készülhetnek belőle. Ez az alap, a medvehagymás pogácsa, enélkül nincs is szezon. Annyi, de annyi felhasználási módja van még, de ez kihagyhatatlan! :)


Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
10 dkg medvehagyma
2 db tojássárgája
1 dl tejföl
25 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
1 dl tej
só ízlés szerint
1 dkg cukor



  1. A medvehagyma leveleket csíkokra vágjuk. Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk.
  2. Közben a lisztet a margarinnal elmorzsoljuk. Majd hozzáadjuk az élesztős tejet és a többi hozzávalót a medvehagyma kivételével. Jól kidolgozzuk, félkemény rétestészta állagú tésztát kapunk. Fél órát langyos helyen pihentetjük.
  3. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, és megszórjuk a medvehagyma felével. Feltekerjük, mint egy tekercset, harmadát mindkét oldalról ráhajtjuk, nyújtófával kissé ellapogatjuk, és újabb 20 percre pihenni hagyjuk. 
  4. Ismét kinyújtjuk, rászórjuk a maradék medvehagymaleveleket, és az előző módon felcsavarjuk, hajtogatjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, berácsozzuk, és kiszaggatjuk. 
  5. A tetejét tojással megkenjük, a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt pirosra sütjük.

2019. február 27., szerda

Működik a kémia: házi hamburger

Hogy mi köze a hamburgernek a kémiához? Mármint azon túl, hogy ha én nem is tudnám megmagyarázni a sütés-főzés közben lezajló reakciókat, attól azok még vannak. Történt egyszer ugyanis, még Dávid hetedikes korában, hogy országos kémiaverseny döntőjén vett részt, és meglepetésképpen házi hamburgerrel vártuk haza. Aztán valahogy ez így maradt, csak annyi változott, hogy egyre többször kellett elkészíteni a hamburgert - egyre több versenyre jutott el. Ez a mostani éppen az Oláh György versenyen elért második helyezés megünneplésére készült. 😉
És akkor már ne is elégedjünk meg a középszerűvel: a zsemle Limara, a többi Szél Tamás nyomán készült! 😉



Hozzávalók: 
A zsemlékhez (9 db):
2 dl langyos tej
2 ek. cukor
2 dkg friss élesztő
1 tk. só
40 ml napraforgó olaj
2 tojás
100 g joghurt
60 dkg finomliszt
3 ek. szezámmag

A belevalókhoz:
100 g mustár
50 g méz
1 kis gerezd fokhagyma
só, bors ízlés szerint
50 dkg darált hús
6 dkg vaj
1 közepes lila hagyma
4 ek balzsamecet
1 csipet cukor
1 paradicsom
1/4 fej saláta
4 ek majonéz
olaj a sütéshez



  1. A zsemlékez a lisztet tálba szitáljuk, összekeverjük a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot. Picit várunk, amíg buborékolni kezd. Ezután hozzáadjuk az olajat, a joghurtot, beleütünk egy tojást. Dagasztjuk, amíg klassz, rugalmas tésztát kapunk. Kelesztőtálban lefedve vagy letakarva kelesztjük (kb. 1 óra).
  2. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen óvatosan megdögönyözzük, és 9 egyforma darabra osztjuk. Egyenként zsemlét formázunk, sütőpapírral bélelt tepsira ültetjük, letakarjuk, és megvárjuk, míg kb. duplájára kel.
  3. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a megkelt zsemléket a másik tojással megkenjük, és szezámmaggal megszórjuk.
  4. 18 percig sütjük.
A hamburgerhez
  1. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A darált húst sózzuk, borsozzuk, óvatosan összedolgozzuk. Tényleg óvatosan: ne nyomjuk össze levegőtlen bucikká, finom mozdulatokkal dolgozzunk, maradjon laza az anyag. 2-3 cm vastag, kb. 10 cm-es, egyenként 15-18 dkg-os pogácsákat formázunk. Kevés zsiradékon mindkét felét elősütjük, majd mehet a sütőbe, ahol készresütjük.
  2. A szószhoz a mustárt a mézzel összekeverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát - sóval, borssal ízesítjük.
  3. A lilahagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, szeleteljük. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, a hagymát ezen pirítjuk. Kevés balzsamecetet löttyintünk rá, és cukorral karamellizáljuk. Sózzuk.
  4. A bucikat félbevágjuk, majonézzel megkenjük, salátalevél, paradicsom, hús, lilahagyma mustáros szósz jöhet rá - na és persze a zsemle teteje.



2019. január 22., kedd

A pita megreformálva: azaz a teljes kiőrlésű lepény

Megfigyeltem, hogy az új év elején mindig úgy illik, hogy a különböző gasztrooldalak valami hiperszuper egészséges, fogyókúrába és a frissen megfogadott fitt életmódba illeszthető recepttel rukkolnak elő. Nem maradhatok ki a sorból. Így amikor legutóbb a családdal csevapot készítettünk, az elmaradhatatlan pita kenyér mellé teljes kiőrlésű lepényt is készítettem.



Hozzávalók 10 darabhoz:
25 dkg teljes kiőrlésű  liszt
10 dkg fehér tönkölyiszt
1 teáskanál sütőpor
2 dl langyos víz
1/2 dl olívaolaj
ízlés szerint só


  1. A tészta hozzávalóit kézzel jól összedolgozzuk majd 10-15 percig pihentetjük. 
  2. Tíz egyenlő részre osztjuk, sodrófával kinyújtjuk. 
  3. Tapadásmentes serpenyőt melegítünk, és a lepények mindkét oldalát zsiradék nélkül 1-1 percig sütjük.
Kenyér helyettesítésére is kiváló, gyorsan összedobható pékáru.


Babkesz, ahogy nyultanti kitalálta ;)

  Amióta kovászolok, és még az eddiginél is többet foglalkozom a sütéssel, azóta ismerkedtem meg a babka kaláccsal és a barchesszel is. Mind...